A szövésről
,,A szövés sok évezredes mestersége az emberiségnek, az egész világon ismerik és művelik, az alapelv változatlan kortól, helytől függetlenül: függőleges és vízszintes szálak egymásba fűzésével-szövésével rögzíteni a fölgyülemlett tudást, tovább adni az utódoknak, utókornak. Ugyanazok a technikai fogások, módszerek a világban mindenhol előfordulnak, ahol szőnek. Az alkotók a nép és az egyén jellegzetességeit megjelenítve alkalmazzák ugyanazokat a megoldásokat, díszítőelemeket.
A szövés szimbolikája
Gazdag szimbolikája létezik a szövésnek. Az egymást keresztező függőleges és vízszintes fonalrendszer az univerzumra utal: föld és ég… A szövés folyamata a kozmikus teremtés tér- és időbeli szerkezetét jelképezi. Ennek eredménye, az elkészült szövet szövőszékről való levágása, a szülés teremtő pillanatával a köldökzsinór elvágásával mutat párhuzamot. Ebben az értelemben a szőttes az ember életét, sorsát, végzetét fejezi ki.
A szövés alapját alkotó függőleges láncfonal az állandóság, felcserélhetetlenség; míg a beszövött, sokszínű vízszintes vetülékfonal a változatosság, az esetlegesség. Az összekapcsolódó két fonalrendszer a férfi és nő kapcsolatához hasonlítható: egymás nélkül nem létező, teljességet meg nem élő, nem különösebben értékes, az összefonódás-szövés által azonban elválaszthatatlan egymástól, hiszen e nélkül nem beszélhetünk egységes egészről sem az emberi életben, sem a textilekkel kapcsolatban.
Függőleges és vízszintes fonalak szépen szimbolizálják a világmindenséget Teremtő Atyához fölfelé vezető utat és az emberek vízszintes, egymáshoz vezető útját.
Ez az a misztérium, mely évezredek óta ma is, és amíg ember lesz a Földön, inspirál újabb alkotókat, hogy e titokból valamit kifejezhessenek.’’
Talán ez a misztikum, szimbolika vonzott engem is a fonalakhoz, textilekhez, szövőszékhez, az egyetemes motívumokhoz. Belül a lelkem, a fantáziám a szövéssel tud azonosulni. Ezért olyan természetes a tevékenység számomra – bármi készüljön, sikerüljön belőle. Nem is annyira azért csinálom, hogy utána kiállíthassam. (Sokszor mikor az kész szőtteményre ránézek, magam is rácsodálkozom, hogy az én kezem munkája) Hogy mégis megmutassam ,,ország-világnak”, csak azután működik bennem, miután egészben látom a művet. Az ősi, évezredek óta használt motívumoknak ma, a 21. században is itt kell lenniük a közelünkben. Hogy erőt adjanak, kapaszkodhassunk általunk az állandóságba, felcserélhetetlenségbe, teljességbe. Hogy tudjuk mi a kiindulási alapunk, miből táplálkozhatunk…
PÁDÁR ÁGNES – GYAPJÚSZÖVŐ > KARCAG - BUDAPEST <
Gyermekkoromban a Nagykunságon - Karcagon a birkapörkölt ünnepi, ,,nemzeti ételnek” számított. Akkor még nem szerettem az ízét, amikor a nagy családi összejöveteleken ez került az asztalra. Természetesen volt jelen; beszéltek róla, családi történetek során… belém ivódott a birkák alakja, a gyapjú illata, amikor a kikészített birkabőrt megszagoltam, s a nyers fehér színe - melynél a hófehér sem tisztább számomra. Sokáig álmom volt, hogy a kis parasztházam padlója be lesz borítva ezzel a fehérséggel… Még nem valósult meg, de naponta ,,gyapjú közelben’’ lehetek, hiszen csak ezzel az alapanyaggal dolgozom fonal formájában (hál’ Istennek, van olyan fonalkészítő, aki a természetes színekkel hagyja meg a fonalat, így a festés nem fedi el az illatát – de természetesen használok festett fonalakat is).
Minden emlék akkor vált jelentőssé, amikor Budapestre költözve 19-20 évesen megismertem Tóth Sándor textiltervező iparművészt, aki szintén Karcagról származik. Leültetett a szövőszéke mellé, engedte, hogy kipróbáljam a szövést, és sokat mesélt a kunokról. Akkor még nem tudtam azonosulni a népcsoporttal, amelyiknek leszármazottja vagyok – csak próbáltam budapestivé válni. Sok év vargabetűi után értettem meg, hogy a beilleszkedésre való képtelenségem és a ,,konok kun” természetem között erős összefüggés van…
34 évesen, 2001-ben - miután megértettem és elfogadtam, hogy otthon, Karcagon, a Nagykunságon a helyem - elkezdtem a Hagyományok Háza kéziszövő szakképzését. Visszajártam Budapestre miközben belevettettem magam szülővárosom életébe. Hamar megismertem a kiemelkedően nagyszámúkézműveseket és képzőművészeket, akiket 2003-ban összehívtam egy közös kiállításra – a Református Nagytemplom felújítása javára szánt jótékony céllal.
Végigjárva az alkotókat vált külön számomra a két művészeti ág, és láttam meg a hagyományőrző alkotók problémáit. Megerősödött bennem a népművészet iránti elkötelezettség. 2002-ben részt vettem a Nagykunsági Népművészek Egyesülete megalapításában, melynek 2003-tól elvállaltam a titkári feladatait. Ekkor érett meg az önazonosságom gyapjúszövőként, és 2003-ban kéziszövő szakképesítést szereztem.
Szövőként a vásznak csíkritmusán és a csíki festékes szőnyegek szigorú szabályain ,,nőttem fel", ezek megismerése, határaik feszegetése alakítja, formálja szőnyegeimet, párnákat, falvédőket tarisznyákat, táskákat. Munkáimat - már a vizsgadarabjaimat is- folyamatosan zsűriztetem. Hosszú folyamat egy szőnyeg tervezése és elkészítése, eleinte az anyagköltség összegyűjtése is gondot okozott ehhez, így a népi iparművész cím még várat magára.
Elhivatásomnak, missziónak érzem, az eredeti magyar népi kézművesség megismertetését az érdeklődőkkel, és érdeklődővé tenni a még közömböseket saját magyar kultúrájuk iránt. Valamint a szövés területén bemutatni az erdélyi festékesek mintakincsét és különválasztani torontálitól…
2005-től újra Budapesten élek Azóta vehetek részt rendszeresen kiállításokon, pályázatokon, kézműves vásárokban - annak érdekében, hogy minél többen megláthassák: a népi hagyománynak a mai életterünkben, képzeletvilágunkban is fontos helye van.
Budapesten 2006 óta tagja vagyok a Pest-Budai Népművészeti és Kézműves Közhasznú Egyesületnek, valamint egyik alapítója vagyok a Szabad Alkotók Körének, mely a 18.kerületben jött létre képzőművészek, írók, költők, néptáncművészek, népi kézműves, fotósok, újságírók, (stb.) közös akaratából. A kapcsolat nem szakadt meg a Nagykunsági Népművészek Egyesületével és szülőföldemmel. Tudatosan kutatom gyökereimet, őrzöm a barátságokat
Jelenleg próbálok kitartani mesterségem, elhívatásom a kézművesség, szövés mellett, bár nagyon nehéz, szinte lehetetlen ma Magyarországon alkotó emberként létezni. Szövés, nemezelés foglalkozásokat igyekszem szervezni – becsempészni a mai életvitelbe ősi mozdulatokat, tevékenységeket, motívumokat, élményeket.
e-mail: agnyeszka67@gmail.com. Web: www.gyapjumuves.hu. ;
Facebook.com/Gyapjúműves; N. Pádár Ágnes; Szabad Alkotók Köre; Pest-Budai Kézművesek.
Angliához egyre több közöm van, Egy magyarországi barátom lánya, és egy budapesti barátnőm walesi barátja, akikkel kapcsolatom van. De foglalkoztat a többi nagyszámú angliai magyar sorsa is, s hogy hogyan képviselik vajon Magyarországot.
Azon kívül munkáim megmutatásával szeretném innen is erősíteni a kapcsolatukat saját, otthon hagyott, de szívükben magukkal vitt kultúrájukkal. Ezért küldtem ki 2011. okt. 7-én a HCHS Alapítvány kezdeményezésére erdélyi festékes szőtteseimet az Ealing Őszi Fesztiválra.
Így lesznek összekötőkapcsok munkáim Magyarország és Anglia, gyökereink és a jelen életvitelünk között.
,,A szövés sok évezredes mestersége az emberiségnek, az egész világon ismerik és művelik, az alapelv változatlan kortól, helytől függetlenül: függőleges és vízszintes szálak egymásba fűzésével-szövésével rögzíteni a fölgyülemlett tudást, tovább adni az utódoknak, utókornak. Ugyanazok a technikai fogások, módszerek a világban mindenhol előfordulnak, ahol szőnek. Az alkotók a nép és az egyén jellegzetességeit megjelenítve alkalmazzák ugyanazokat a megoldásokat, díszítőelemeket.
A szövés szimbolikája
Gazdag szimbolikája létezik a szövésnek. Az egymást keresztező függőleges és vízszintes fonalrendszer az univerzumra utal: föld és ég… A szövés folyamata a kozmikus teremtés tér- és időbeli szerkezetét jelképezi. Ennek eredménye, az elkészült szövet szövőszékről való levágása, a szülés teremtő pillanatával a köldökzsinór elvágásával mutat párhuzamot. Ebben az értelemben a szőttes az ember életét, sorsát, végzetét fejezi ki.
A szövés alapját alkotó függőleges láncfonal az állandóság, felcserélhetetlenség; míg a beszövött, sokszínű vízszintes vetülékfonal a változatosság, az esetlegesség. Az összekapcsolódó két fonalrendszer a férfi és nő kapcsolatához hasonlítható: egymás nélkül nem létező, teljességet meg nem élő, nem különösebben értékes, az összefonódás-szövés által azonban elválaszthatatlan egymástól, hiszen e nélkül nem beszélhetünk egységes egészről sem az emberi életben, sem a textilekkel kapcsolatban.
Függőleges és vízszintes fonalak szépen szimbolizálják a világmindenséget Teremtő Atyához fölfelé vezető utat és az emberek vízszintes, egymáshoz vezető útját.
Ez az a misztérium, mely évezredek óta ma is, és amíg ember lesz a Földön, inspirál újabb alkotókat, hogy e titokból valamit kifejezhessenek.’’
Talán ez a misztikum, szimbolika vonzott engem is a fonalakhoz, textilekhez, szövőszékhez, az egyetemes motívumokhoz. Belül a lelkem, a fantáziám a szövéssel tud azonosulni. Ezért olyan természetes a tevékenység számomra – bármi készüljön, sikerüljön belőle. Nem is annyira azért csinálom, hogy utána kiállíthassam. (Sokszor mikor az kész szőtteményre ránézek, magam is rácsodálkozom, hogy az én kezem munkája) Hogy mégis megmutassam ,,ország-világnak”, csak azután működik bennem, miután egészben látom a művet. Az ősi, évezredek óta használt motívumoknak ma, a 21. században is itt kell lenniük a közelünkben. Hogy erőt adjanak, kapaszkodhassunk általunk az állandóságba, felcserélhetetlenségbe, teljességbe. Hogy tudjuk mi a kiindulási alapunk, miből táplálkozhatunk…
PÁDÁR ÁGNES – GYAPJÚSZÖVŐ > KARCAG - BUDAPEST <
Gyermekkoromban a Nagykunságon - Karcagon a birkapörkölt ünnepi, ,,nemzeti ételnek” számított. Akkor még nem szerettem az ízét, amikor a nagy családi összejöveteleken ez került az asztalra. Természetesen volt jelen; beszéltek róla, családi történetek során… belém ivódott a birkák alakja, a gyapjú illata, amikor a kikészített birkabőrt megszagoltam, s a nyers fehér színe - melynél a hófehér sem tisztább számomra. Sokáig álmom volt, hogy a kis parasztházam padlója be lesz borítva ezzel a fehérséggel… Még nem valósult meg, de naponta ,,gyapjú közelben’’ lehetek, hiszen csak ezzel az alapanyaggal dolgozom fonal formájában (hál’ Istennek, van olyan fonalkészítő, aki a természetes színekkel hagyja meg a fonalat, így a festés nem fedi el az illatát – de természetesen használok festett fonalakat is).
Minden emlék akkor vált jelentőssé, amikor Budapestre költözve 19-20 évesen megismertem Tóth Sándor textiltervező iparművészt, aki szintén Karcagról származik. Leültetett a szövőszéke mellé, engedte, hogy kipróbáljam a szövést, és sokat mesélt a kunokról. Akkor még nem tudtam azonosulni a népcsoporttal, amelyiknek leszármazottja vagyok – csak próbáltam budapestivé válni. Sok év vargabetűi után értettem meg, hogy a beilleszkedésre való képtelenségem és a ,,konok kun” természetem között erős összefüggés van…
34 évesen, 2001-ben - miután megértettem és elfogadtam, hogy otthon, Karcagon, a Nagykunságon a helyem - elkezdtem a Hagyományok Háza kéziszövő szakképzését. Visszajártam Budapestre miközben belevettettem magam szülővárosom életébe. Hamar megismertem a kiemelkedően nagyszámúkézműveseket és képzőművészeket, akiket 2003-ban összehívtam egy közös kiállításra – a Református Nagytemplom felújítása javára szánt jótékony céllal.
Végigjárva az alkotókat vált külön számomra a két művészeti ág, és láttam meg a hagyományőrző alkotók problémáit. Megerősödött bennem a népművészet iránti elkötelezettség. 2002-ben részt vettem a Nagykunsági Népművészek Egyesülete megalapításában, melynek 2003-tól elvállaltam a titkári feladatait. Ekkor érett meg az önazonosságom gyapjúszövőként, és 2003-ban kéziszövő szakképesítést szereztem.
Szövőként a vásznak csíkritmusán és a csíki festékes szőnyegek szigorú szabályain ,,nőttem fel", ezek megismerése, határaik feszegetése alakítja, formálja szőnyegeimet, párnákat, falvédőket tarisznyákat, táskákat. Munkáimat - már a vizsgadarabjaimat is- folyamatosan zsűriztetem. Hosszú folyamat egy szőnyeg tervezése és elkészítése, eleinte az anyagköltség összegyűjtése is gondot okozott ehhez, így a népi iparművész cím még várat magára.
Elhivatásomnak, missziónak érzem, az eredeti magyar népi kézművesség megismertetését az érdeklődőkkel, és érdeklődővé tenni a még közömböseket saját magyar kultúrájuk iránt. Valamint a szövés területén bemutatni az erdélyi festékesek mintakincsét és különválasztani torontálitól…
2005-től újra Budapesten élek Azóta vehetek részt rendszeresen kiállításokon, pályázatokon, kézműves vásárokban - annak érdekében, hogy minél többen megláthassák: a népi hagyománynak a mai életterünkben, képzeletvilágunkban is fontos helye van.
Budapesten 2006 óta tagja vagyok a Pest-Budai Népművészeti és Kézműves Közhasznú Egyesületnek, valamint egyik alapítója vagyok a Szabad Alkotók Körének, mely a 18.kerületben jött létre képzőművészek, írók, költők, néptáncművészek, népi kézműves, fotósok, újságírók, (stb.) közös akaratából. A kapcsolat nem szakadt meg a Nagykunsági Népművészek Egyesületével és szülőföldemmel. Tudatosan kutatom gyökereimet, őrzöm a barátságokat
Jelenleg próbálok kitartani mesterségem, elhívatásom a kézművesség, szövés mellett, bár nagyon nehéz, szinte lehetetlen ma Magyarországon alkotó emberként létezni. Szövés, nemezelés foglalkozásokat igyekszem szervezni – becsempészni a mai életvitelbe ősi mozdulatokat, tevékenységeket, motívumokat, élményeket.
e-mail: agnyeszka67@gmail.com. Web: www.gyapjumuves.hu. ;
Facebook.com/Gyapjúműves; N. Pádár Ágnes; Szabad Alkotók Köre; Pest-Budai Kézművesek.
Angliához egyre több közöm van, Egy magyarországi barátom lánya, és egy budapesti barátnőm walesi barátja, akikkel kapcsolatom van. De foglalkoztat a többi nagyszámú angliai magyar sorsa is, s hogy hogyan képviselik vajon Magyarországot.
Azon kívül munkáim megmutatásával szeretném innen is erősíteni a kapcsolatukat saját, otthon hagyott, de szívükben magukkal vitt kultúrájukkal. Ezért küldtem ki 2011. okt. 7-én a HCHS Alapítvány kezdeményezésére erdélyi festékes szőtteseimet az Ealing Őszi Fesztiválra.
Így lesznek összekötőkapcsok munkáim Magyarország és Anglia, gyökereink és a jelen életvitelünk között.
RSS Feed