Térben elképzelni valamit és létre is hozni az anyagban kézzelfoghatóvá tenni. Ez egy fokozottan felpörgetett helyzet.
Mondhatnám azt, hogy nem állandóan pörgök, vannak feltöltődés időszakaim, mikor járok a világba, nyugodt kiegyensúlyozott, és befogadó kész vagyok. Ez hosszabb rövidebb időszak. Aztán jön valami vagy valaki, egy forma egy hang és elkezd bennem sejleni egy érzés. Ez olyan, mint mikor megjön a tavasz. Kellemesen süt a nap, teljes értékű illatok lógnak a levegőben, jól esik harapni belőle teletüdővel. Aztán megszólalnak a madarak, zengve töltik tele a lelked milliónyi illatos virággal. És te velük szárnyalsz, határ a kék ég. Közben már lomhább lesz rüpted, méz illatával telt a szád. Beléd villan egy pillanatra az anyák első sejtése. Lelkedben megmozdul valami? Ceruzát ragadsz szenet, pappírt, majd félre dobod vázlataid, agyagot ragadsz. Felraksz egy vázlatot. Kis furcsa szerzet áll az állványodon. Ekkor hasit beléd a felismerés, kalapácsot, vésőt ragadok, márvány húsába mar a véső. Száll, repül a rengeteg csillogó márványdarab. Lázasan dobol ütemet a kalapács. Étel ital porosodik az asztalon, nincs kéz ki érte nyúljon. Halványan rémlik, hogy többször mondott búcsút az éjszakának, de te dacosan törlöd homlokod verítékét és folytatod. Aztán kihull kezedből a véső. Már nincs erőd csak némi csíszolásra, s a fényezést már állva alszod. Agyad mély álomba zuhant. Dél van, mondják, mikor kipattan szemed. Anyai kíváncsisággal keresi művedet szemed.
Idő.............
Megpendítettél bennem egy érzést, és nem bírtam ki, míg le nem írtam. Vigyázz ez veszélyes és ragályos.
Időd az alkotásra nem kell legyen, mert ha elkap, úgysem tudsz mást csinálni, engeded, hogy legjobbat tegye veled, nem számít, ha fáj, nem baj, ha jó, akkor már övé vagy. És lehet, úgy érzed utána, hogy röhögnek rajtad a kövér kifacsart citromok, de te, kit karjaiba ragadott a mámor, az alkotásé, boldogan, aléltan fekszel lebegve, szemed csak résnyi fényt ereszt be."
(Páter Sándor)
Facebook: http://facebook.com/pater.sandor
Mondhatnám azt, hogy nem állandóan pörgök, vannak feltöltődés időszakaim, mikor járok a világba, nyugodt kiegyensúlyozott, és befogadó kész vagyok. Ez hosszabb rövidebb időszak. Aztán jön valami vagy valaki, egy forma egy hang és elkezd bennem sejleni egy érzés. Ez olyan, mint mikor megjön a tavasz. Kellemesen süt a nap, teljes értékű illatok lógnak a levegőben, jól esik harapni belőle teletüdővel. Aztán megszólalnak a madarak, zengve töltik tele a lelked milliónyi illatos virággal. És te velük szárnyalsz, határ a kék ég. Közben már lomhább lesz rüpted, méz illatával telt a szád. Beléd villan egy pillanatra az anyák első sejtése. Lelkedben megmozdul valami? Ceruzát ragadsz szenet, pappírt, majd félre dobod vázlataid, agyagot ragadsz. Felraksz egy vázlatot. Kis furcsa szerzet áll az állványodon. Ekkor hasit beléd a felismerés, kalapácsot, vésőt ragadok, márvány húsába mar a véső. Száll, repül a rengeteg csillogó márványdarab. Lázasan dobol ütemet a kalapács. Étel ital porosodik az asztalon, nincs kéz ki érte nyúljon. Halványan rémlik, hogy többször mondott búcsút az éjszakának, de te dacosan törlöd homlokod verítékét és folytatod. Aztán kihull kezedből a véső. Már nincs erőd csak némi csíszolásra, s a fényezést már állva alszod. Agyad mély álomba zuhant. Dél van, mondják, mikor kipattan szemed. Anyai kíváncsisággal keresi művedet szemed.
Idő.............
Megpendítettél bennem egy érzést, és nem bírtam ki, míg le nem írtam. Vigyázz ez veszélyes és ragályos.
Időd az alkotásra nem kell legyen, mert ha elkap, úgysem tudsz mást csinálni, engeded, hogy legjobbat tegye veled, nem számít, ha fáj, nem baj, ha jó, akkor már övé vagy. És lehet, úgy érzed utána, hogy röhögnek rajtad a kövér kifacsart citromok, de te, kit karjaiba ragadott a mámor, az alkotásé, boldogan, aléltan fekszel lebegve, szemed csak résnyi fényt ereszt be."
(Páter Sándor)
Facebook: http://facebook.com/pater.sandor
RSS Feed